Hahó hetedikesem!
Olvasd el az alábbi szöveget Arany és Petőfi barátságáról!
Petőfi és Arany mindannyiunk ismerőse. Különös szerencse, hogy a magyar költészet e két klasszikusát szoros barátság fűzte össze. 1847. februárjától - a Toldi pályadíjának hírétől - 1849. júliusáig, Petőfi haláláig. E két és fél esztendőben sűrűn váltottak levelet, s számos verset írtak egymáshoz, illetve egymás családtagjaihoz. A vers- és levélváltást Arany 1858-ban írt jegyzetei egészítik ki értékes adatokkal.
Levelezésük értékes dokumentum, épületes tanulság és élvezetes olvasmány az utókor számára. A sűrű levélváltás naplószerűen tudósít mindkét klasszikusunk életének eseményeiről egy olyan időszakban, mely történelmünk egyik legizgalmasabb korszakára esik: a reformkor utolsó évére, majd a forradalom és a szabadságharc felgyorsuló hónapjaira. Értékes dokumentum azért is, mert a baráti gondolatcsere közvetlenségével két remekíró fejti ki az egy irányba tartó ars poeticáját.
Művészek közt a vetélkedés oly természetes, mint a Toldiban a kard és kopja bajnokai között. Petőfi szíve csak egy pillanatra szorul össze a pályadíjas mű hírére, melynek jutalmát a Kisfaludy Társaság húsz aranyról huszonötre emelte. Amikor értesül a költő életkoráról, megkönnyebbül. Az előny a jövőben behozható lesz: Petőfi 1847 elején éppen hogy csak átlépte huszonnegyedik évét, a nagykorúság küszöbét, Arany pedig már meglett férfi: harmincéves házasember. Petőfi megnyugvása kitörő lelkesedésbe csap át, amikor türelmetlenül elolvassa a hőskölteményt. Petőfi lelkesedését mindenekelőtt a Toldi szépsége kelti föl. Miután egyvégtében elolvassa a nagyszalontai rivális művét, tollat ragad, s az ismeretlen pályatársnak levelet ír. Nemcsak örvendező érzéseit és egyetértő gondolatait küldi el neki, hanem mindjárt a lelkét is: „Toldi írójához elküldöm lelkemet...” Így pecsételődik meg a két férfi barátsága, az évszázad két kiemelkedő alkotóművészének szövetsége.
Egyetértésük annak ellenére - vagy éppen amiatt - teljes és osztatlan, hogy lelki alkatuk, vérmérsékletük, élettempójuk és kedélyviláguk, mondhatni, két végletet képvisel. Petőfi nyílt, kitárulkozó, s nemcsak a szeretetben, hanem haragvásaiban is könnyen lobbanó; érzelmeit azonnal és leplezetlenül kimutatja. Számos barátja közt alighanem Arany az egyetlen, akivel sohasem különbözik össze. Nehezen viseli el, ha ellentmondanak neki, vagy bíráló szóval illetik. Ha valamilyen ellenállást észlel a másik részéről, azt igyekszik mielőbb legyőzni. Arany oldaláról az ellenállás egyetlen formája a zárkózottság, mely a túlzott érzékenységből és önbizalomhiányból fakad. Petőfi az első postával áttöri ezt.
Levélváltásaik során Petőfi gyakran kioktatja Aranyt az írói mesterség, illetve az érvényesülés titkaira, tanácsokat ad neki, munkára ösztökéli, naphosszat szaladgál, hogy kiadót, pénzt és állást szerezzen neki. Arany maradéktalanul viszonozza Petőfi segítségét. Amikor fordul a kocka, és a szabadságharc hónapjaiban Petőfi szorul rá barátjára, Arany úgy gondoskodik a harctérre vonuló költő-honvédtiszt családjáról, mintha testvérbátyja vagy éppen apja volna.
Nagyon sok játékosság fedezhető fel leveleikben. Az első levélben még udvariasan, a gratulációhoz illő ünnepélyességgel hangzik az „Üdvezlem Önt!” Petőfitől. De már a második Petőfi-levél sürgősen oldani akarja a másik megilletődöttségét, zavarodottságát: „Lelkem Aranyom!” Ha valaki, ő aztán ért a fokozáshoz. A „Te aranyok Aranya!” és az „Imádott Jankóm!” követi. Valamivel később: „Fiam Jankó!”, „Szerelmetes fa-Jankóm!” és „Aranyos szájú Szent János barátom!”. Búcsúszavai is hasonló játékosságot mutatnak: „... maradok koporsóm bezártáig a te hűséges Bencéd”, vagy: „Hogy meg nem dögönyözlek, csak annak köszönheted, hogy nem vagyok király, s így nincs elég hosszú (egészen Szalontáig elérő) kezem”.
Arany igyekszik lépteit a másikéhoz igazítani. Az első tegezésre „Kedves pajtásom Sándor!”-ral válaszol, majd „Kedves jó Sándorom!”-ra visszakozik. Idővel elmerészkedik az „Öcsém Sándor”-ig, aztán ő is feltalálja magát, s az „Isteni Sandrim!”-ról a meghittebb „Sándorcsám”-ra vált. Egy csipetnyi iróniáért Aranynak sem kellett átszaladnia a szomszédba, amikor így kezdi sorait: „Hazánk östökös-csellagja, Nagyrabecsült barátom!”
Rengeteget köszönhetnek egymásnak. Petőfi számára a feleségével s két gyermekével élő Arany családapaként a legfőbb példakép. Petőfi befolyása pedig megtanította Aranyt arra, hogy kimozduljon szalontai búvóhelyéről.
(Alföldy Jenő nyomán)
Töltsd ki a szöveggel kapcsolatos feladatlapot!
Menj IDE ! A Direktcímhez írd be: Petőfi és Arany barátsága
Jó munkát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése