2020. május 28., csütörtök


Katolikus hittan 7. a 2020. 05. 28.

                                                  Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kedves Gyerekek! Arról már tanultunk, hogy a keresztséggel válunk a keresztény Egyház nagy családjának a tagjaivá. Jézus, mikor negyven nap után visszament az Atyához, megígérte, hogy elküldi a Szentlelket. Ő a szeretet lelke, Isten lelke, akit már nekünk ajándékozott, mikor megalkotott, de a bűn miatt nem tud bennünk kibontakozni. Mikor azonban csatlakozunk Istenhez, akkor újra megerősödik bennünk az éltető lélek. Az Egyház lelkének is mondjuk, mivel Ő vezeti a Jézushoz tartozó emberek közösségét.
Tananyag: Pünkösd
Volt már olyan, hogy féltél valamitől, nem merted megcsinálni a rád bízott feladatot? Az apostolok is így voltak, miután itt hagyta őket Jézus. Bezárkóztak, s féltek. Jézus ezt tudta, s megígérte, hogy egy olyan valaki megy el helyette, aki majd segít nekik, erőt, bátorságot ad, megvígasztalja őket. Ő a Szentlélek. Jeruzsálemben akkor sok ember gyűlt össze, mert a tíz parancs kinyilatkoztatását ünnepelték. Az apostolok Jeruzsálemben maradtak, s tíz napig éjjel-nappal imádkoztak, várták a megígért Vigasztalót. Egyszer csak nagy szélzúgás támadt, s a ház köré gyűjtötte az embereket. Az apostolok feje felett kis lángnyelvek jelentek meg, s a félő apostolok bátran kimentek a ház elé, beszéltek Jézusról, feltámadásáról, arról, hogy Ő a messiás, s az Atya mindenkit vár a másvilágon, csak követnünk kell fia tanítását. Akkor 3000 ember szeretett volna Jézushoz tartozni, megkeresztelkedett, s ezzel elindult a keresztény Egyház élete. A Szentlélek pedig betöltötte a jelenlévőket. Ezt a Szentlelket kapjuk meg a bérmálás szentségében, amiről már tanultunk. A Katolikus Egyházban a bérmálás a keresztény nagykorúvá válás szentsége. Ekkor már nem a szüleink, keresztszüleink vállalnak felelősséget a hitünkért, hanem mi magunk mondunk igent Jézus tanítására, követésére. A Szentlélek ajándékokat is ad, melyek a következők: bölcsesség, értelem, jótanács, tudomány, lelki erősség, jámborság, istenfélelem. Mindenki más-más ajándékot kap, pont azért, hogy a közösség javára összefogással sok mindent meg tudjunk valósítani. Például, ha valaki értelmet kapott, akkor tud segíteni annak, akinek nincs olyan képessége, nem pedig kicsúfolja, lenézi. Ha működik bennünk a szeretet lelke, akkor az láthatóvá válik, megváltoztat, s különböző erényeket alakít ki bennünk. Ezek a Lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, béke, türelem, hosszantűrés, jóság, jóakarat, szelídség, hűség, szerénység, önmegtartóztatás, tisztaság. Erről szól a következő ének is:https://www.youtube.com/watch?v=MLznT8Z7Zis
Feladat: Nézd meg a kisfilmet! Imádkozz, hogy Isten lelke tudjon benned is működni! Te milyen ajándékot kaptál? Vannak már Jézushoz tartozásodnak gyümölcsei? Melyek ezek? Próbálj minél több erényt kialakítani magadban! Ezeket fordítsd a családod, a közösséged, embertársaid, az Egyház javára! Tanuld meg a lélek ajándékait, s gyümölcseit!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Angol-Anikó néni

   Dear Students! Homework:  https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/meresek/idegen_nyelvi_meres/feladatlapok_2016/Idegennyelvimeres...